|
|
 |
Legutóbbi tranzakcióink
Biogáz üzem projektfinanszírozás Ostffyasszonyfának

Ostffyasszonyfa, 2010 augusztus
Az 1960-ban alakult, majd 1992 óta új típusú szövetkezetként működő Ostffyasszonyfai Petőfi Mezőgazdasági Szövetkezet 2008-ban 503 millió forint pályázati támogatást nyert egy komplex fejlesztési projekt megvalósítására, amely gépbeszerzést, trágyakezelési építmények és egy biogáz üzem létesítését tartalmazza összesen 853 millió forint értékben. Az 500 KW-os biogáz üzem beruházási költsége 531 millió forint. A projekt befejezéséhez a Szövetkezetnek 300 millió forint külső finanszírozásra volt szüksége, melyet az MB Partners Zrt., mint pénzügyi tanácsadó bevonásával a DRB Bank Zrt. beruházási hitel keretében biztosított.
A biogáz üzemet az STS Group tervezi és építi fel.
Az STS Group Zrt. eladása

Székesfehérvár, 2010 június
A Videoton Holding Zrt. megvásárolta az STS Group Zrt., Magyarország egyik vezető megújuló energetikai erőműveket tervező és kivitelező társaságának 51-os tulajdonrészét. Az STS Group két magyar magánszemély által 2002-ben alakított cégcsoport, forgalma 2009-ben meghaladta az 5,5 milliárd-ot. A cégcsoport 60 fővel szerteágazó területeken van jelen: szélerőműparkok, biogáz, biomassza törpe vizierőmű, hidrogénalapú üzemanyagcella, brikettgyártás, orvosi berendezésgyártás,. A 76 milliárd Ft. árbevételű Videoton a legnagyobb magyar magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely gyártási, és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat kínál ipari vállalatok számára. A cég székesfehérvári székhellyel Magyarországon 9, Bulgáriában és Ukrajnában 1-1 telephellyel rendelkezik. Az eladók kizárólagos tanácsadója az MB Partners Zrt. volt.
A Globenet Zrt. eladása
Budapest, 2010 május
Az Európa ötödik legnagyobb szoftvercégének számító Asseco-csoport 60 százalékos tulajdonrészt vásárolt a GlobeNet Zrt.-ben. A tranzakciót az Asseco pozsonyi leányvállalata, az Asseco Central Europe bonyolította le, ennek tulajdonába került a társaság 60 százalékos csomagja. A GlobeNet Zrt. több mint 60 magyarországi egészségügyi intézménynek nyújt informatikai háttérszolgáltatást, elsősorban saját fejlesztésű MedWorks nevű integrált egészségügyi informatikai rendszerén keresztül. A multinacionális Asseco-csoport a legnagyobb európai szoftverfejlesztő és informatikai szolgáltató cégek közé tartozik, árbevétele 2008-ban elérte a 430 millió eurót. A vállalatcsoport érdekeltségébe tartozó cégek integrált IT-szolgáltatásokat nyújtanak a bankszektor, pénzügyi szektor, közszféra, egészségügy, valamint kis- és közepes vállalkozások számára. Az eladók kizárólagos tanácsadója az MB Partners Zrt. volt.
A Wochner - Beton-Star vegyesvállalatának létrehozása
Kecskemét, 2009. augusztus
A dormettingeni Sebastian Wochner GmbH Co. KG és a kecskeméti Beton Star Univerzális Betonszerkezet Gyártó és Kivitelező Kft. vegyesvállalatot alapítottak a németországi Daimler AG által építendő kecskeméti autógyár betonépítményeinek kivitelezése céljából. A Wochner GmbH kiemelkedő referenciákkal rendelkezik a Daimler AG előre gyártott betonszerkezetű csarnokainak kivitelezésében, míg a kecskeméti Beton-Star Közép-Magyarország vezető előre gyártott vasbeton gyártó és szerelő vállalata. Az MB Partners a Beton Star kizárólagos fúziós tanácsadójaként járt el a németországi vegyesvállalati partner felkutatásában és a szindikátusi megállapodás megkötésében.
A Datacon Hungary Kft felvásárlása

Győr, 2009. augusztus
A STS Group Zrt., Magyarország egyik vezető megújuló energetikai erőműveket tervező és kivitelező társasága megvásárolta a Datacon Hungary Kft. 100%-os üzletrészét a BE Semiconductor Industries N.V. („BESI”) hollandiai központú tőzsdei csoporttól. A Datacon Hungary chip-beültető gépek alkatrészeinek gyártásával és összeszerelésével foglalkozott a BESI csoport és külső megrendelők irányában. A BESI csoport integrált félvezető-beépítő rendszer-csomagokat szállít, amelyek interfészként és védőközegként funkcionálnak más elektronikai berendezések és a külső környezet felé.
Az MB Partners az STS Group Zrt. felvásárlási tanácsadójaként működött közre a Datacon Hungary értékelésében, átvilágításában és a tranzakció megvalósításában.
A Dunaweb Kft. értékesítése
Budapest, 2009. január
A FiberNet Kommunikációs Zrt. Magyarország harmadik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő kábelhálózatos elektronikus hírközlési szolgáltatója, megvásárolta a váci székhelyű DunaWeb Távközlési Kft. 100%-os üzletrészét. A tranzakció alapját képezik a DunaWeb 100%-os tulajdonában lévő Profinter Kft. üzletrészei is. A DunaWeb 12 évet meghaladó tapasztalattal rendelkezik a távközlési szolgáltatások területén. A társaság több, mint 350 településen elért, 10 000-et meghaladó vezeték nélküli internet előfizető-számával piacvezető a hazai wifi internet szolgáltatók között. A magyarországi vezető pozíció és a földrajzilag diverzifikált infrastrukturális lefedettség kiváló lehetőséget biztosít az alapvetően kábelhálózaton szolgáltató FiberNet számára a szolgáltatási portfoliójának további kiterjesztésére. A tranzakció előkészítésében az MB Partners a Dunaweb Kft. tanácsadójaként vett részt.
Siemens Enterprise szervíz üzletágának kiszervezése
Budapest, 2008. június
A Siemens Enterprise Magyarország Kft., a hazai vállalati és üzleti kommunikációs megoldások egyik vezető szállítója és rendszer integrátora, a Young BTS Kft-t választotta szervizüzletágának jövőbeni üzemeltetésére. 2008. július 1-vel kezdi meg működését az Enterprise Services Magyarország Kft., amely kizárólagos joggal látja el a továbbiakban a Siemens Enterprise ügyfeleinek magas színvonalú műszaki kiszolgálását, technikai támogatását és a karbantartott ügyfelek alközponti rendszereinek zavartalan üzemeltetését. A Siemens Enterprise az ügyfélszerződéseket megtartja és kizárólagos alvállalkozója lesz a Young BTS Kft. A Siemens Enterprise meglévő és leendő ügyfeleinek kiszolgálását, a minőségbiztosítást és a projektmenedzsmentet továbbra is a Siemens Enterprise Communications Kft. látja el. A Siemens Enterprise szervizüzletága új tulajdonosának kiválasztásában és a tranzakció lebonyolításában az MB Partners Zrt. az eladók pénzügyi tanácsadójaként működött közre.
Önkivásárlás és MBI Zalában

Zalakaros, 2008. március
A Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt. középtávú, 2,5 milliárd forintos kivásárlási hitellel refinanszírozta a társaságban megtestesülő cégérték jelentős részét, lehetővé téve, hogy a vállalatban tulajdonossá váljon a független menedzsment két tagja: Kovács Tamás gazdasági igazgató és Vida Zotmund Alpár műszaki igazgató. A tranzakció eredményeként az eddigi családi vállalkozás mind tulajdonosi szerkezetében, mind irányítási struktúrájában alkalmazkodik a piaci versenytársként jelen lévő multinacionális társaságokhoz; míg a Szabadics cégcsoporton belül létrejön egy vagyonkezelő holding, amelyben elegendő tőke lesz a csoport stratégiájában megfogalmazott akvizíciók végrehajtására. Az MB Partners a Szabadics Zrt. tulajdonosainak pénzügyi tanácsadójaként koordinálta a tranzakció megvalósítását.
A Gulliver Kft. értékesítése a KBC magántőke alapnak
Budapest, 2007. december
A Toy Group Kft., a KBC Private Equity N.V. befektetési társaság leányvállalata felvásárolta a Gulliver és Star Toys Kft-ket. Az 5 milliárd forint árbevételt meghaladó Gulliver csoport Magyarország vezető játék nagykereskedője, a Bambini márka név alatt pedig a legnagyobb játék kiskereskedője. A 19 éve alapított társaság jelentős nemzetközi márkák magyarországi forgalmazójává vált, jelenleg 5 raktáráruházzal és 15 kiskereskedelmi szaküzlettel rendelkezik.
A KBC tőkeháttere lehetővé teszi a kis- és nagykereskedelmi bolthálózat országos, valamint határon átnyúló bővítését is.
Az eladók kizárólagos pénzügyi tanácsadója a Magánbankár Kft. volt.
A Goodwill Research Kft eladása
Budapest,2007 szeptember
A Pierrel S.p.A., az olasz, tőzsdén jegyzett gyógyszergyártó vállalat felvásárolta a fázis 1-3 tevékenységgel foglalkozó magyar Goodwill Research gyógyszerkutatót. Az 1997-ben alapított céltársaság Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Romániában és Bulgáriában folytat tevékenységet, és olyan ügyfeleket tudhat referenciái között, mint a Novartis, Richter, Roche vagy az AndiVentis.
Az 52 főt foglalkoztató, több mint 800 millió Ft árbevétellel rendelkező Goodwill Research megvásárlásával a Pierrel, Olaszország, Németország Svájc és a Baltikum után megvetette lábát a Közép-Kelet Európában is.
Az eladók kizárólagos pénzügyi tanácsadója a Magánbankár Kft. volt.
A Dunakanyar Holding megvásárolta a Drávanet Zrt-t
Pécs,2007.szeptember
A Dunakanyar Holding Kft., Szentendre és térségének vezető kábeltelevízió, internet és telefon szolgáltatója megvásárolta Drávanet Zrt-t, Baranya megye domináns internet szolgáltatóját. A magánszemélyek által alapított Drávanet független szereplőként nyújtott szélessávú internetelérési szolgáltatást.
A Dunakanyar Holding, a 2006-ban 380 millió Ft-os árbevételt meghaladó internetszolgáltató megvásárlásával több, mint 3,000 új ügyfélre tett szert és vezető piaci szereplővé vált Délnyugat- Magyarországon is. Az értékesítésben az eladók kizárólagos pénzügyi tanácsadójaként a Magánbankár Pénzügyi Kft működött közre.
A Jászberényi Acélöntődét a menedzsment vásárolta meg.
Jászberény, 2007. május
Az Aprítógépgyár Zrt (AGJ) értékesítésével párhuzamosan (Cégértéklevél, 2007 május), az AGJ és fő tulajdonosa az AG-MBO Kft értékesítették a közös tulajdonukban lévő Jászberényi Acélöntöde Kft-t (JÖNT) is.
A JÖNT-nél a korábbi német tulajdonos pénzügyi nehézségeit követően szerzett tulajdont az AG-MBO 2005-ben. Az ekkor veszteséggel működő JÖNT élére új menedzsmentet neveztek ki, aki mára átszervezte a társaságot és megszüntette a veszteségeket. Az új menedzsment várakozása szerint a JÖNT már az idei évben nyereséggel működik és növekedési pályára áll.
A Magánbankár Kft az AGJ és az AG-MBO kizárólagos tanácsadójaként működött közre az értékesítésben.
A finn acélóriás magyar gépgyártót vett
Jászberény, 2007 május
A finn építőipari és gépipari fémalkatrészeket és rendszereket szállító társaság, a Rautaruukki Oyj („Ruukki”) gépgyártási divíziója, a Ruukki Engineering, amely emelési, anyagkezelési és mozgatási berendzések gyártására szakosodott, többségi részesedést vásárolt Magyarország vezető nehézgép részegység-gyártójában, a Jászberényi Aprítógépgyár Zrt-ben.
A 11,3 milliárd forintos árbevételű és 740 alkalmazottat foglalkoztató Aprítógépgyár megvásárlásával a Ruukki tovább bővíti ügyfélkörét a Nyugat európai rakodó és földmunkagép piacon, az Aprítógépgyár pedig olyan világszínvonalú szakmai partnert kap,aki hosszútávon elkötelezett a gyár fejlesztése mellett. A bejelentés napján a Ruukki piaci kapitalizációja 2,5%-kal, kb. 135 millió euróval emelkedett. Az eladók cégértékesítési tanácsadója a Magánbankár Kft volt.
Tőkekivonás egy magyar iparvállalatból
2006. október
A Magánbankár kizárólagos tanácsadóként segítette egy fogyasztási cikk gyártó cég tulajdonosait egy különleges pénzügyi tranzakció megvaló- sításában.
A Commerzbank 3 milliárd forintot meghaladó szenior finanszírozást biztosított az ügylethez, ami lehetővé tette a tulajdonosoknak, hogy tőkét vonjanak ki a társaságból, külföldi más irányú befektetéseik finanszírozása céljából.
A teljes finanszírozás meghaladta az EBITDA (értékcsökkenéssel növelt üzemi eredmény) 4-szeresét és a tárgyi könyvszerinti érték 2-szeresét. A finanszírozást a társaság eszközei és cash flow-ja biztosította, külső fedezetek bevonása nélkül. A tranzakció 2006 októberében zárult. Előzetes adatok szerint a társaság túlteljesítette a 2006-os üzleti tervét.
A Bouygues megvásárolta Szigma-Coop Kft-t
Győr, 2006 október
Az ETDE, a Bouygues Construction csoport elektromos-ipari és karbantartó leányvállalata felvásárolta az egyik vezető magyar épületgépészeti társaságot, a Szigma-Coop -ot. Az 1980-ban alapított Szigma-Coop központi fűtés, klíma- és légtechnikai rendszerek, épületgépészeti automatikák, valamint tűzvédelmi rendszerek szerelésével és karbantartásával foglalkozik.
A közel száz munkatársat foglalkoztató, és a 2005-ös esztendőben 25 millió eurós árbevétellel rendelkező Szigma-Coop főként a budapesti régióban, illetve Nyugat-Magyarországon tevékenykedik. Az ETDE ezzel az akvizícióval jelent meg a gyorsan növekvő közép-európai piacon. A végcél egy olyan több szakágat felölelő magyarországi telephely felépítése, mely az energiaszállítási rendszerek, közvilágítás, elektronikai és termikus rendszerek területén egyaránt képes kínálatot nyújtani.
A Szarvasi Vasipari Rt kivásárlása
Szarvas, 2006 július
A több mint 50 éves múltra visszatekintő Szarvasi Vasipari Rt. világítótestek és háztartási kisgépek gyártására és forgalmazására szakosodott. A Vasipari az IKEA egyik legjelentősebb európai lámpatest beszállítója és az általa gyártott Szarvasi kávéfőző országos népszerűségnek örvend. A Vasipari Rt. 2005-ben 3 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el és jelentős cash flow-t generált. A Magánbankár Pénzügyi Tanácsadó Kft kezdeményezte és kizárólagos tanácsadóként működött közre a Vasipari Rt kivásárlásának pénzügyi struktúrájának kialakításában és megvalósításában. |
 |











.

|